Mielőtt az Egyesült Királyság lakossága megszavazta volna, hogy elhagyja az Európai Uniót, a menekültválság volt Európa legnagyobb problémája. Valójában ennek a válságnak alapvető szerepe volt egy ennél is nagyobb kudarc, a Brexit előidézésében.

A Brexit megszavazása nagy megrázkódtatás volt; a szavazást követő reggel az Európai Unió szétesése gyakorlatilag elkerülhetetlennek tűnt. Készülőben levő válságok az EU más országaiban, különösen Olaszországban csak fokozták az EU fennmaradásával kapcsolatos aggodalmakat.

De ahogy alábbhagy a brit referendum által kiváltott kezdeti sokk, valami váratlan történik: a tragédia már nem néz ki visszafordíthatatlannak. Sok brit szavazó bizonyos mértékig megbánta a vásárt, miután az elmélet valóra vált. A font árfolyama lezuhant. Egy újabb skót népszavazás valószínűsége igencsak megnőtt. A kilépés melletti kampány egykori vezetői sajátos önpusztító belharcba kezdtek, és néhány követőjük előtt felsejlett az országra és saját magára váró sivár jövő. A közvéleményben bekövetkezett változás egyik jele egy immár több mint négymillió ember által támogatott kampány, amely egy második népszavazás megtartására kéri a Parlamentet.

Amennyire negatív meglepetés volt a Brexit, annyira pozitív a rá adott spontán válasz. Az ügy mindkét oldalán álló emberek mobilizálódtak, és köztük a legfontosabbak azok, akik nem is szavaztak (különösen a 35 év alatti fiatalok). Az EU soha nem volt képes előhívni egy ilyen alulról szerveződő mozgalmat.

A népszavazást követő zűrzavar arra hívta fel az Egyesült Királyságban élő emberek figyelmét, hogy mit veszíthetnek az EU elhagyásával. Ha ez az érzés átterjed Európa többi részére is, akkor az EU az elkerülhetetlennek tűnő felbomlás helyett pozitív irányba, egy erősebb és jobb Európa felé mozdulhat el.

A folyamat Nagy-Britanniában kezdődhetne. A népszavazás eredményét nem lehet visszafordítani, de egy aláírásgyűjtési kampány átalakíthatja a politikai terepet azzal, hogy megújult lelkesedést mutat az uniós tagság iránt. Ezt a megközelítést később utánozni lehetne az Európai Unió többi részén is, ami elindíthatna egy mozgalmat az EU megmentésére az unió szerkezetének gyökeres átalakításával. Meggyőződésem, hogy amint az elkövetkező hónapokban kirajzolódnak a Brexit következményei, egyre több ember csatlakozik szívesen ehhez a mozgalomhoz.

Az EU-nak tartózkodnia kell a brit szavazók megbüntetésétől, miközben figyelmen kívül hagyja az unió hiányosságaival kapcsolatos indokolt aggodalmukat. Az európai vezetőknek tudomásul kell venniük saját hibáikat, és el kell ismerniük, hogy a jelenlegi intézményi rendszerből hiányzik a demokrácia. Ahelyett, hogy a Brexitet válási egyezkedésként kezelnék, meg kellene ragadniuk a lehetőséget arra, hogy megújítsák az EU-t, és olyan klubbá alakítsák át, amelyhez az Egyesült Királyság és más kilépést fontolgató országok szívesen csatlakoznának.

Ha az elidegenedett választók Franciaországban, Németországban, Svédországban, Olaszországban, Lengyelországban és egyebütt úgy látják, hogy az EU kedvező hatással van az életükre, akkor az EU megerősödve kerülhet ki a válságból. Ha nem, gyorsabban szétesik, mint azt a vezetők és a polgárok jelenleg gondolnák.

A következő aggodalomra okot adó hely Olaszország, amelyet banki válság fenyeget, és ahol októberben népszavazásra kerül sor. Matteo Renzi miniszterelnök a 22-es csapdájában találta magát: ha nem tudja idejében megoldani a banki válságot, akkor elveszíti a népszavazást. Ennek következtében hatalomra kerülhet az Ötcsillagos Mozgalom, a Brexitet támogató brit függetlenségi párt egyik partnere az Európai Parlamentben. A megoldáshoz Renzinek szüksége van az európai hatóságok segítségére, de azok túl lassúak és rugalmatlanok.

Európa vezetőinek fel kell ismerniük, hogy az EU az összeomlás szélén áll. Ahelyett, hogy egymást hibáztatnák, össze kell tartaniuk, és kivételes intézkedéseket kell hozniuk.

Először is egyértelműen különbséget kell tenni az EU tagság és az euróövezetbe tartozás között. Nem szabad hátrányosan megkülönböztetni azokat a szerencsés országokat, amelyek nem tagjai az euróövezetnek. Ha az euróövezet szorosabb integrációra törekszik, és ez kívánatos is, saját kincstárra és költségvetésre van szüksége, amely adópolitikai hatóságként működne az EU monetáris hatósága, az Európai Központi Bank mellett.

Másodszor az EU-nak ki kell használnia kiváló és nagyrészt kiaknázatlan hitelkeretét. A vezetők felelőtlen módon járnának el, ha nem használnák ki az EU hitelfelvételi kapacitását, amikor az EU fennmaradása forog kockán.

Harmadszor az EU-nak meg kell erősítenie védekezőképességét, hogy meg tudja magát védeni külső ellenségeitől, akik hajlamosak kihasználni jelenlegi gyengeségét. Az EU legfőbb erőssége Ukrajna, amelynek állampolgárai hajlandók meghalni a hazájuk védelmében. Azáltal, hogy megvédik magukat, az EU-t is védik, ami ritka manapság Európában. Ukrajnának szerencsére olyan új kormánya van, amely határozottabban és nagyobb valószínűséggel valósítja meg azokat a reformokat, amelyeket mind polgárai, mind külső támogatói követelnek. De az EU és tagállamai nem nyújtják Ukrajnának azt a támogatást, amelyet az megérdemel (az USA sokkal inkább támogatja).

Negyedszer az EU menekültügyi válsággal kapcsolatos terveit alaposan felül kell vizsgálni. A tervek tele vannak téves elképzelésekkel és következetlenségekkel, amelyek csökkentik hatásukat. Siralmasan alulfinanszírozottak, és ráadásul olyan kényszerítő intézkedéseket alkalmaznak, amelyek ellenállást váltanak ki. Egyebütt részletes megoldást javasoltam ezekre a problémákra.

Ha az EU a javaslataim alapján halad előre, akkor olyan szervezetté válik, amelyhez az emberek szívesen csatlakoznak. Ha ez megvalósul, akkor újra lehetővé válik a szerződés megváltoztatása — és a további integráció is.

Ha Európa vezetői nem teszik meg ezeket a lépéseket, akkor azoknak, akik megpróbálnák megmenteni az Európai Uniót annak érdekében, hogy radikálisan megújítsák, Nagy-Britannia fiatal aktivistáinak példáját kell követnie. Az EU védelmezőinek módot kell találniuk a befolyásuk érvényesítésére, most még inkább, mint valaha.